erdosipetermate.hu

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése

Pályázat MELASZ Elnökségi Tag pozícióba

2008. júniusa óta töltöm be a MELASZ elnökségi tag, alelnök pozícióját, amelyben – tanár végzettségű emberként – az elektronikus aláírás technológiáinak oktatására helyeztem a tevékenységem fő hangsúlyát, a többi MELASZ tevékenység kisebb-nagyobb aktivitással való támogatásán túl. Ezúton is köszönöm a tagság és minden érintett partner eddigi támogatását ebbéli tevékenységeimben.

Az elmúlt két esztendőt nagyon kevésnek érzem ahhoz, hogy jelentős változásokról számolhassak be az oktatás terén, habár kétségkívül jelentős eredményeket sikerült elérni, ezért úgy döntöttem, hogy megpályázom az elnökségi tagi pozíciót a következő időszakra is. Elnöki pozíciót nem szeretnék vállalni, mert véleményem szerint az Elnök fő feladata a külső képviselet és az egyensúly fenntartása a szevezeten belül, és én éppen az egyensúlyt szeretném felborítani az oktatás javára – vagyis az elnöki pozíció jelen pillanatban távol áll elképzeléseimtől.

Elnökségi tagként a 2010-2012-es időszakban az alábbi fő tevékenységekre szeretnék fókuszálni, és egy pozitív spirált tervezek beindítani és támogatni:

  1. elektronikus aláírás oktatásának kiterjesztése a MELASZ támogatásával

    1. több iskolában legyen ilyen oktatás és több tanár számára legyen ismert ez a technológia

    2. több ECDL-vizsga legyen elektronikus aláírásból munkavállalók és közigazgatásban dolgozók számára

    3. a környezetvédelem és az elektronikus aláírás kapcsolatának megismertetése az informatika-függő világban

  2. együttműködés a MELASZ és más szervezetek között elektronikus aláírás oktatásának céljából

    1. ECDL Irodával a szakmai együttműködés továbbfolytatása, az ECDL elektronikus aláírási tudás megszerzésének további támogatása

    2. Informatika-Számítástechnika Tanárok Egyesületével a szakmai együttműködés további működtetése

    3. munkaadók számára az elektronikus aláírás szükségességének felismertetése

    4. könyvelők számára az elektronikus aláírás nélkülözhetetlenségének felismertetése

    5. ISACA-val való együttműködés az elektronikus aláíráshoz köthető információk még szélesebb körű elterjesztésére

  3. Pályázatokon való részvétel

    1. a MELASZ, mint civil szervezet működésének támogatására

    2. a MELASZ civil kapcsolatainak erősítésére Magyarországon és Európában

A pozitív spirál ott érhető tetten, hogy ha támogatjuk – informatikafüggő világunkban – a számítógéphasználat magasabb szintű elterjedését, a hitelesség előbb-utóbb igényként felmerül a tapasztalatok szerint, és ekkor már felhasználói informatikai tudásra lehet építeni az elektronikus aláírás használatát, ami további lehetőségeket gerjeszt az informatikai, vállalati és társadalmi folyamatokban, amit ismételten meg kell tanulni – és így tovább.

Bízom abban, hogy elképzeléseim megvalósulhatnak a 2010-2012 időszakban, az elektronikus aláírás technológiáinak még szélesebb körben való megismerése pedig hozzájárul a hatékonyabb, hatásosabb és környezetbarátabb működéshez helyi, nemzeti és globális szinten egyaránt.

Ezt a bizodalmat alátámasztja a MELASZ közgyűlés szavazása, mely szerint a tagság - jelenlévő része - továbbra is bizalmat szavazott nekem az elnökségbe, amit ezúton is köszönök és igyekszem a belém vetett bizalmat szorgos munkával és eredményekkel megszolgálni.

Terveim között szerepel egy olyan bemutatkozó anyag összeállítása, melyben minden egyes MELASZ-tag fél vagy egy oldalban bemutathatja magát és összefoglalhatja elérhetőségeit, mintegy a külső szemlélők azon kérdésére válaszolva, hogy "kik is a MELASZ tagjai és mit lehet róluk tudni?"

Módosítás dátuma: 2010. június 03. csütörtök, 18:07